Erősíti a hazai vállalkozások versenyképességét az ESG-törvény
A felelős környezeti, társadalmi és vállalatirányitási (ESG) keretrendszert meghatározó törvény célja, hogy erősítse a magyar vállalkozások versenyképességét és elősegítse a megfelelő üzleti környezet kialakítását – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közigazgatási államtitkára az MBH Makronóm Makroverzum konferencián csütörtökön Budapesten.
Túri Anikó kiemelte: a törvény elfogadásával Magyarország az uniós szabályokkal összhangban meghatározta a hazai ESG-szempontú jelentéstétel keretrendszerét. Az ESG-hez köthető jelentéstételi kötelezettség egyre hangsúlyosabb szerepet tölt be a nagyvállalatokon keresztül a beszállítói láncokban is, ezért a magyar kkv szektort is érinti – hívta fel a figyelmet.
Nemzetközi szinten egyre erősebb az igény, hogy a vállalatok működésük során tartsák szem előtt a természeti és környezeti értékeket, a hazai vállalkozások is egyre gyakrabban szembesülnek az ESG-vel összefüggő elvárásokkal. Ezért fontos a közérthető szabályozás, valamint a hazai vállalatok támogatása a felkészülésben – fejtette ki az államtitkár.
A Konferencián elhangzott, hogy a 2023. decemberében közzétett ESG törvényt máris módosította az Országgyűlés, amely 2024 április 17-én jelenet meg és április 25-től hatályos. Az ESG törvény módosításával a vállalkozások adatközlési kötelezettségét is egyszerűsíteni kívánják.
Frissítés:
Az ESG törvény módosításáról részletes összefoglalót készítettünk: kattintson ide.
Forrás: MTI, Takács Zsolt




